Miért a MarketLeader volt a tökéletes választás?

Marketleader-pic1

MarketLeader előtt

Már jó ideje kerestünk egy olyan céget vagy vállalkozást, aki segített volna az online jelenlétünket menedzselni, mire eljutottunk a MarketLeader csapatához. Meg kell mondjam, volt már némi tapasztalatunk, de hát a marketinggel szükséges foglalkozni, olyan nincs, hogy nem. Nekünk pedig nem ez a profilunk, nem is akartunk kiképezni és felvenni egy külön marketing csapatot. Ez évekbe telt volna. Így jobb híján újabb és újabb partnerekkel próbálkoztunk, hogy hátha majd ő lesz az igazi. Sok tapasztalatot szereztünk, volt köztük kirívóan rossz is, úgyhogy igen nagy elvárásokkal kezdtünk neki a MarketLeaderrel közös munkának. És legnagyobb meglepetésünkre rutinból vették az akadályt.

Hogy kezdődött a MarketLeaderrel közös munka?

Első körben persze megismertük egymást, nem is a szó szoros értelmében lévő emberi bemutatkozásra gondolok, főként arra, hogy ki, hogyan működik, mik az igényeink. A MarketLeader kapcsolattartója egy nagyon barátságos srác, ugyanakkor az is hamar lejött, hogy nem csak egy karizmatikus csinos pofi, hanem érti, és keni vágja, hogy miről van szó. Ha meg esetleg már nagyon valakinek a szakterületébe tévedtünk, feljegyezte a kérdést és mindig reagált rá. Eleinte két-három meetingünk volt, hogy jobban felmérjük egymást, illetve adtunk egy pár hónapos lefutású kisebb feladatot is, ahol leteszteltük ők is, mi is, milyen a közös munka, fog-e ez hosszútávon működni? Sikerrel vették az akadályt, és a bíztató eredmények után bennünk is megvolt a kellő bizalom, hogy jobban nyissunk. Úgyhogy a kezdet nagyon bíztató volt, jól indultunk. Csak persze nem mertük elhinni.

Marketleader-pic3

Mert persze lehet jó és kellemes az együttműködés, de az sem mindegy, hogy látszik-e a munka eredménye?

Mikor kezdtük először érzékelni a MarketLeader munkáját?

Pár hónapon belül már lehetett látni, hogy valami megindult, amit eddig nem sikerült összehoznunk. Persze jóllehet, erre magunktól nem biztos, hogy azonnal rájöttünk volna, a korai jeleket még a MarketLeader segített értelmezni. Ám a második negyedév már számunkra is teljesen egyértelmű volt: emelkednek a mutatók, jobbak a helyezések, több a facebookon az emberek aktivitása. Egyszerűen a nagykönyv szerint ment minden, amiben mi addigra már szinte alig-alig mertünk hinni. Mert annyi céggel volt már dolgunk, ahol kezdetben jól mentek a dolgok, aztán kiderült, hogy nem is személyre szabott szolgáltatást kapunk, hanem a többi tucat partnerükhöz hasonlóan bánnak velünk, kitesznek sematikusan pár posztot havonta és cserébe legombolnak rólunk nem kis pénzt, amikor meg statisztikát és elemzést kérünk, megy a ködösítés meg a habozás. Na, nem úgy a MarketLeadernél!

Már a kezdetek kezdetén volt egy átvétel, ahol rövidtávú és hosszú távú célokat tűztünk ki, átbeszéltük a prioritásokat és ez alapján pontosan tudtuk, hogy ők mit terveznek, mit mi alapján csinálnak és reálisan mikor gondolják, hogy a munka megtérül, és látható lesz az eredmény. Ez a jóslat pedig 95%-ban pontos is volt, ami azért becsülendő. Nem volt szükség rá, hogy a facebookon számolgassuk, mikor hány poszt megy ki, mert a kezdetben új grafikai tervekre kérték a véleményünket, pontosan tudtuk és láttuk, hogy dolgoznak rajta. Nem kellett statisztikát kérnünk, mert a rendszeresen betervezett meetingeken maguktól mutatták az elért eredményeket. Sőt, ha csak épp kíváncsi voltam, beírtam a cégünk termékneveit találomra a Google keresőbe és csak megnéztem, tegnap óta milyen helyezést értünk el, van-e változás.

Marketleader-pic2

Persze az elején kis lépésekkel haladtunk, de már itt is kimutatható volt a változás. Jöttek a vásárlások, megrendelések, egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy kéne még egy ügyfélszolgálatos. Meg egy raktáros. Aztán hirtelen történt valami, egyik nap felkeltünk és alig győztük a rendeléseket. Soha rosszabbat ebben a viszontagságokkal teli, bizonytalan időszakban!

Miért ajánlom szívből a MarketLeadert?

Mert megbízható, profi csapat dolgozik a márka mögött. Nem egy hatalmas multiról beszélünk, akik sablonajánlatokban gondolkodnak és az ügyfélszolgálatosnak fogalma sincs, hogy te ki vagy, amikor panaszt akarsz tenni. Azokkal beszélsz, akik dolgoznak az ügyeden, és nincs okod panaszra, mert rendre tudod, mi történik, miért történik, és mi várható. Ettől még a piac változékony, vannak mélypontok, van uborkaszezon, és néha van egy feltörekvő konkurens. De ezekre mind van megfelelő válaszreakció is. Egy javaslat és kidolgozott terv, hogy hogyan vészeljük át az időszakot.

Röviden, tömören: azért ajánlom a MarketLeader csapatát, mert személyre szabottan dolgoznak, szívvel lélekkel, mintha a saját cégük marketingjét csinálnák, és a saját vállalkozásukként munkálkodnak azon, hogy piacvezetővé tegyenek téged!