Első vásárlásom optika kínálatából!

optika-pic1

Egy ideje már érett az online optika kipróbálása

Amikor az ember szemüveges, számos dologra kell figyelnie. Számomra egy idő után terhessé vált ez a kapcsolat. Nem szerettem a keretet, hogy nyáron nem tudtam napszemüveget hordani, folyton hunyorognom kellett. A képeken nem mutatott jól a fénylő üveg, és amire a legbüszkébb vagyok – a szemem – éppen el lett takarva. Úgyhogy egy elhatározással telt napon úgy döntöttem, felkeresem valamelyik opikát, ahol nagyon segítőkészek voltak. Megbeszéltünk egy időpontot, és megvizsgálták a szemem, hogy milyen kontaktlencsére lesz szükségem. Ezután egy betanítási folyamat következett, aminek a végeredménye az volt, hogy otthon már viszonylag nehezen, de segítség nélkül tudtam kezelni a lencséimet.

Miért választottam akkor az online optika lehetőségét?

Nos, a válasz egyszerű, meguntam azt, hogy háromhavonta egy optika felé kell vennem az irányt. Egy kis faluban lakunk, ahol nincs ilyesmire lehetőség, ezért a szomszéd városba jártam. Ott egy kis magáncég üzemel, aminek összesen két üzlete van, és közel dupla annyiért árulják a lencséket, mint amennyiért az interneten lehet azokat megvenni. Én ezt ekkor még nem tudtam, csak vakon jártam hozzájuk. Nem beszéltük meg, milyen lencsét szeretnék, milyen árakat tud ajánlani, hanem egyszerűen csak megrendelte nekem a megfelelő méretet, és ennyiben is maradtunk, nekem el kellett érte mennem és kifizetnem. Ez nem tetszett, hiszen nem létezik, hogy egyetlen fajta termék kapható a piacon, és amikor meglestem egy online optika árait, igencsak meglepődtem. Korábban azt hittem, a lencsék drágák, szinte annyira költségesek, hogy nem is minden hónapban fog telni rá, de az internetes vásárlással, főleg fél évi adag megvételével, csupán néhány ezer forintot jelent. Persze így sem a legolcsóbb mulatság, de azt kell mondjam, nagyon is megéri az árát.

optika-pic3

Tapasztalataim az optikával kapcsolatban

Számomra egy remek megoldásnak bizonyult az online módszer választása. Egy helyen be tudtam szerezni mindent. Nem kell az üzlet nyitva tartásához igazodnom, hanem egy átvételi pontra kértem a faluban, ami szinte egész este és hétvégén is nyitva van, így nem kellett a futárt sem várnom, hanem gyorsan egy egyszerűen át tudtam venni a csomagot, amikor értesítettek a megérkezéséről, és egyben be is tudtam vásárolni, így a házból kimozdulás sem „felesleges” időtöltés. Egy ideig persze eltart a kontaktlencsék esetében, mire az ember talál valami olyat, ami tökéletesen illeszkedik a szeméhez, aminek megfelelőnek találjuk mind az állagát, mind a színét és az árát. Ezekre szeretnék egy kicsit kitérni: az állag sokak szemét megragadhatta. Nincs ugyanis két ugyanolyan termék más márkáktól, mindegyiknek van egy sajátos jellege. Van, amelyik jobban ragad az ember szeméhez, valamelyik kevésbé. Van, amelyiknek szokása elcsúszni, másnál nem fordul elő semmi ilyen. Az egyikben este legszívesebben kikaparnánk a szemünkből a terméket és elhajítanánk a porba, míg néhány fajtát alig érez meg az ember még az éjszakai munka során is. Érdemes tehát ebből a szempontból is saját tapasztalatokra hagyatkozni, hiszen minden lencsés embernek más és más elvárásai lehetnek, így jó, ha minél szélesebb kínálatból tudunk választani: https://eoptika.hu/optika.html.

optika-pic2

Kiknek ajánlott az online optika?

Természetesen az, hogy nekem ez a lehetőség nagyon jónak bizonyult, mégis azt mondanám, mindenkinek más az előnyös. Attól is függ, milyen jellegű látásjavító eszközt választunk, hogy milyen messze lakunk az adott üzlettől, és mennyi szabad időnk van arra, hogy elmenjünk a termékért oda. Összetett kérdés ez tehát, van aki könnyedén megoldja az internetes vásárlást, mások egyáltalán nem értenek ehhez a dologhoz. Persze könnyen meg lehet tanulni a rendelés folyamatát, hogyha valaki otthon van az internet világában felhasználói szinten, de az is igaz, hogy sokan még mindig inkább a személyes ügyintézést preferálják, hiszen abban a rendszerben nőttek fel, élték az életük egy részét. Így én mindenkinek megadnám a szabad döntés jogát ebben a kérdésben. Az online optika lehetőségét inkább fiataloknak tudom ajánlani, azoknak akiknek a sűrű életükben időpocsékolásnak tűnik csak üzleteket látogatni, vagy egyszerűen olyan a munkahelyük, hogy ezt időhiány miatt nem tehetik meg. Míg azok, akiknek látásvizsgálatra van szükségük, nyilván el kell, hogy személyesen is látogassanak egy ilyen helyre, és ha már ott vannak, lehetőségük is lesz szemüveget, kontaktlencsét rendelni, habár a választék valószínűleg csekélyebb, mint az online felületen. És persze azok számára is fontos néha a személyes látogatás, akik alapvetően a webáruházakat használják. Kontaktlencséseknek különösen, számunkra az évi egy gyors ellenőrzés elengedhetetlen, mivel a nem megfelelően használt lencse megsértheti a szem felső rétegeit, komoly lappangó betegségek alakulhatnak ki a tudtunk nélkül, így ezt észben tartva térjünk csak rá az internetes vásárlásokra, mivel így senki ne fog az emberre rászólni, hogy ideje elmenni a szűrővizsgálatokra. Ha a szűrővizsgálatokról szeretne valaki többet megtudni, azt az alábbi linkre kattintva tudja megtenni.